A focira mások a járványszabályok

2020. augusztus 21., 09:27

Szerző:

A Magyarországon rendezett sportesemények nem magyar állampolgárságú részvevői, versenyzők, szervezők, meghívottak, egyéb szakemberek sárga vagy piros jelzésű országból akkor léphetnek be a határon, ha ideérkezésük előtt 5 napon belül, 48 óra különbséggel készült két negatív vizsgálati eredményt tudnak felmutatni.

Ezt módosították az augusztus 20-án kelt rendelettel úgy, hogy ettől eltérően, „az Európai Labdarúgó Szövetség vonatkozó protokolljára is figyelemmel” az is elég a belépéshez, ha az illető csak egy, három napon belül készült „molekuláris biológiai vizsgálat – SARS-CoV-2 teszt” negatív eredményét igazolja.

A könnyítés vélhetően az Európa-liga szeptember 24-én Budapesten megrendezendő döntőjére érkezőket mentesíti - a rendelkezés a nézőkre nem vonatkozik.