MTÜ: A tavalyinál nagyobb lehet a belföldi vendégforgalom

GULLER Zoltán
Zalakaros, 2020. május 19. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a felújított zalakarosi tourinform iroda átadásán 2020. május 19-én. Guller Zoltán kijelentette, hogy Magyarországon a belföldi turizmus fog elsőként helyreállni, a belföldi utazók száma és költésük is magasabb lesz, mint tavaly volt. A 100 magyarországi tourinform iroda megújítására tavaly meghirdetett, egymilliárd forintos fejlesztési program keretében a most elkészült zalakarosi mellett a soproni, a keszthelyi, a tokaji és a hajdúszoboszlói iroda felújítása is zajlik. Még ebben az évben további 25 irodát újítanak fel, jövőre pedig több tucatnyi iroda kap fejlesztési támogatást. MTI/Varga György
Vágólapra másolva!
Magyarországon a belföldi turizmus fog elsőként helyreállni, azt gondoljuk, hogy a belföldi utazók száma és költésük is magasabb lesz, mint tavaly volt - jelentette ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója Zalakaroson.
Vágólapra másolva!

Guller Zoltán a zalakarosi Tourinform iroda felújításának átadásán elmondta:

a belföldi vendégforgalom után elsőként a környező országokból érkeznek külföldiek, majd őket a schengeni határokon belülről érkező turisták követik.

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a felújított zalakarosi tourinform iroda átadásán 2020. május 19-én Forrás: MTI/Varga György

A válságból való kilábalás mindig adócsökkentéssel és fejlesztések folytatásával, sőt ha lehet, még több fejlesztéssel érhető el, a megszorítások csak elmélyítik a válságot - fogalmazott a vezérigazgató.

Guller Zoltán úgy fogalmazott:

A turizmus-vendéglátás újranyitásának harmadik fázisában a vidéki Magyarország után Budapest is újranyitott, ismét lehet vendéget fogadni.

Az elmúlt napok azt mutatják, hogy a magyarok újra nagy számban utaznak

- közölte.

A szektor minden szükséges kormányzati segítséget megkapott, adócsökkentés, járulékcsökkentés, kedvezményes hitelprogram, munkahelymegtartó és -teremtő támogatás formájában, illetve a Széchenyi Pihenőkártya is "új fokozatba lépett".

A turisztikában "ha vendég van, minden van" - fogalmazott Guller Zoltán.

Kitért arra, hogy

a 100 magyarországi Tourinform iroda megújítására tavaly meghirdetett, egymilliárd forintos fejlesztési program keretében a most elkészült zalakarosi mellett a soproni, a keszthelyi, a tokaji és a hajdúszoboszlói iroda felújítása is zajlik.

Még ebben az évben további 25 irodát újítanak fel, jövőre pedig több tucatnyi iroda kap fejlesztési támogatást - tette még hozzá.

A felújított zalakarosi tourinform iroda az átadása napján, 2020. május 19-én Forrás: MTI/Varga György

Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere jelezte: a városban 27 éve működik Tourinform iroda, a jelenlegi épületet 1999-ben adták át. Az eltelt évtizedekben jelentősen megváltoztak a vendégek igényei, így szükség is volt a 23,5 millió forintos felújításra.

A polgármester hozzátette: az 55 éves zalakarosi fürdő a pünkösdi hétvégén nyit újra, a város 15 szállodájából 14 is fogad már vendéget addigra.