Saját magára volt veszélyes ez a tündéri négylábú - Minden autótulajdonosnak résen kell lenni
Kisgyereket és kutyát is menteni kellett az elmúlt napokban.
Vicces posztban számolt be az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság két mostani esetről, mindkettőben autóba zárták magukat a gyanútlan elkövetők.
Autóba zárták magukat
Tegnap jelent meg a Katasztrófavédelem Facebook-oldalán a poszt, amelyben a gyulai tűzoltók mentési akciójáról számoltak be. A nem mindennapi akcióban egy tacskót kellett kiszabadítaniuk Újszalontán egy parkoló autóból, ahova a kutyus saját magát zárta be. Előző nap pedig a pécsi tűzoltóknak kellett hasonló feladattal szembenézniük, amikor is egy másfél éves kisfiú zárta le a családi autót, amíg a szülei épp a bevásárlás utáni bepakolást végezték.
Elég tehát egy pillanatra nem figyelni a kisgyerekekre vagy kutyákra, és máris megtörténhet a baj. Szerencsére a tűzoltók mindkét esetben hamar kiszabadították a póruljártakat, az erről készült poszt pedig igencsak humorosra sikeredett. De azért a nyár közeledtével nem árt minden autósnak fokozottabban figyelni a szerettére, mert a tűző napon pár perc alatt felforrósodhat a levegő az autóban, és súlyosabb következményei is lehetnek egy hasonló szituációnak.
Gyanútlanul vezetett az erdőben a férfi, amikor egy medve rontott a szélvédőnek: videón az elképesztő eset
Döbbenetes felvétel!
ElolvasomDilemma podcast
A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A közösségi média ilyen-olyan formában, de mindenki életének része. Mégis sokszor úgy tűnik, nem tudjuk megfelelően használni. De vajon hol rontjuk el? Miért mindig a legbántóbb kommenteken van a legtöbb like? Kell-e reagálni egy utálkozó hozzászólásra, vagy az ignorálás az egyetlen út? A legújabb epizódban többek között ezekre a kérdésekre Tóth Dani pszichológus, Verebélyi-Kovács Csilla, a Femina social media managere, valamint Pintér Ada műsorvezető kereste a választ.
Promóció
(Borítókép csak illusztráció, forrása: Getty Images Hungary)