A brazil alelnök is elkapta a vírust

2020. december 28., 06:16

Szerző:

Hamilton Mourao brazil alelnök is elkapta a koronavírus-fertőzést - közölte vasárnap a politikus hivatala.

Előző napon derült ki, hogy Mourao tesztje pozitív lett. A 67 éves politikus alelnöki rezidenciájában vonult karanténba.

Mourao a brazil kormány immár 16-ik tagja, aki fertőzött lett.

Jair Bolsonaro brazil államfő júliusban esett át a vírus okozta betegségen. A 65 éves államfőt sok bírálat érte, mert alábecsülte a járvány jelentőségét, és ellenezte a gazdasági tevékenység korlátozását. Bolsonaro egy hónappal ezelőtt bejelentette, hogy nem fogja beoltatni magát a koronavírus ellen.

A legnagyobb latin-amerikai országban február végén regisztrálták az első koronavírus-fertőzést, és jelenleg az Egyesült Államok és India után a második helyen áll a világban a fertőzöttek számát illetőn, csaknem 7,5 millió fertőzöttet regisztráltak eddig. Ami a halálos áldozatok számát illeti, csak az Egyesült Államok áll előtte. A baltimore-i Johns Hopkins egyetem legfrissebb összesítése szerint a kétszázmilliós Brazíliában 191 139 ember halt bele a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe.

(MTI)

 

 

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).