szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Horst Seehofer úgy látja: az oltásnak önkéntesnek kell maradnia, az állam pedig nem gyámkodhat a polgárok felett.

Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Friss cikkek a témában

Nem szabad többletjogokat biztosítani mindazoknak, akik beadatják az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltást – mondta egy vasárnapi lapinterjúban a német szövetségi belügyminiszter. Horst Seehofer a Bild am Sonntag című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy

a szérum beadatásától elzárkózók hátrányos megkülönböztetése a védőoltással rendelkezőkkel szemben az oltás kötelezővé tételével lenne egyenlő, márpedig az oltásnak önkéntesnek kell maradnia.

„Együtt kerültünk bele a válságba, és együtt, szolidárisan is kell kiverekednünk magunkat belőle” – jelentette ki a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa.

Arra a kérdésre, hogy mit lehet tenni, ha nem az állami intézményrendszer, hanem vállalatok vagy társadalmi szervezetek, például légitársaságok vagy sportegyesületek biztosítanak előnyt a védőoltással rendelkezőknek, azt mondta, hogy ezt el kellene kerülni, mert a társadalom megosztásához vezetne. „Az egyik ember kiváltsága a másik ember hátrányos megkülönböztetése” – magyarázta.

Szerinte az államnak mindenképpen semlegesnek kell maradnia, és nem gyámkodhat a polgárok felett. Az orvostudomány naponta szolgál tanácsokkal és gyakorlati magatartási útmutatókkal, ami fontos hozzájárulás a felvilágosításhoz és a megértéshez, de a politikától visszafogottságra van szükség ezen a területen.

A hvg.hu e témát boncolgató kérdésére korábban így válaszolt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter:

Gulyás: Lesznek olyan szabályok, amelyek különbséget tesznek beoltottak és beoltatlanok között

Németországban a szövetségi kormány által meghirdetett menetrend szerint hivatalosan vasárnap kezdődött az oltási kampány. Az első nagyjából 150 ezer adag oltóanyag szétosztását a tartományok között szombaton fejezték be. A vakcina kiszállítása a tartományokhoz a szövetségi kormány feladata, az oltás beadását a tartományi kormányok szervezik meg.

Az ország keleti részén fekvő Szász-Anhalt tartomány kormánya nem tartotta magát a menetrendhez, az első oltást már szombaton késő délután beadták, amit a szövetségi egészségügyi minisztériumban erőteljes rosszallással fogadtak. Így elsőként a Harz-hegységben fekvő Halberstadt idősotthonának egy 101 éves lakója, Edith Kwoizalla kapta meg a német BioNTech és az amerikai Pfizer közös fejlesztésű, két adagból álló oltásának első adagját.

Az oltási kampány első szakaszában, március végéig a 80 éven felülieknek, az idősotthonok és a bentlakásos ápolási otthonok lakóinak és dolgozóinak, valamint a kórházi orvosoknak és ápolóknak, országszerte 8,6 millió embernek akarják beadni az védőoltást.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) vasárnapi adatai szerint az utóbbi 24 órában 13 775 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez ugyan jelentős csökkenés az egy héttel korábbi 22 771-hez képest, de főleg annak tulajdonítható, hogy az ünnepek miatt kevesebb laboratórium működik. A SARS-CoV-2 okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 356 halálesetet regisztráltak. Az igazolt fertőzöttek száma így 1 640 858-ra, a járvány halálos áldozatainak száma 29 778-ra emelkedett Németországban.

Csak koronavírus ellen beoltott utasokat fogad a Qantas a nemzetközi járatain

5000>