Zöld karácsony? 10 pont fölé nőhet a Ferencváros előnye

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2020.12.18. 18:00
null
Tokmac Nguen akcióban a Mezőkövesd elleni novemberi bajnokin (Fotó: Tumbász Hédi)
Az utolsó „őszi” forduló, a 16. következik a labdarúgó NB I-ben, bár elhalasztott mérkőzéseket még pótolnak karácsonyig. A listavezető Ferencváros a Budafokot fogadja, 61. hazai bajnokiján maradhat veretlen és – ha a Fehérvár botlik a döntetleneket halmozó Kisvárda ellen – akár tíz pont fölé is növelheti az előnyét. A forduló „krízisderbivel” zárul: a kieső helyre süllyedt Újpest a közvetlenül előtte álló Budapest Honvéddal csap össze.


MOL FEHÉRVÁR FC–KISVÁRDA

♦ A két csapat hat első osztályú mérkőzést játszott eddig egymással, a Fehérvár egyelőre veretlen, sőt, a hatból öt összecsapást meg is nyert. A Kisvárda még 2018 őszén tudott egyszer egy 2–2-es döntetlent kiharcolni. A Vidi otthonába négyszer látogattak el a várdaiak, négy zakó a mérlegük.

♦ A legutóbbi három találkozón a Kisvárda még csak gólt sem tudott elérni a Fehérvár ellen, a Vidi 3–0-ra, 2–0-ra és ismét 2–0-ra nyert.

♦ A Kisvárda nyolcmeccses veretlenségi sorozatban van (3 győzelem, 5 döntetlen), ugyanakkor a legutóbbi négy bajnokiján nyerni sem tudott, hiszen három 0–0-s és egy 1–1-es döntetlent játszott.

♦ Az NB I-ben 2016 ősze óta nem fordult elő, hogy egy csapat egymás után négy vagy több döntetlent játsszon: akkor az Újpest ikszelt hatszor egymás után, most a Kisvárda tart négynél.

♦ A Vidi a 2020-as évben még nem vesztett otthon bajnoki meccset, több mint egy éve, 2019. december 7. (Fehérvár–Paks 0–2) óta veretlen a Mol Aréna Sóstóban. A széria 17 mérkőzést (11 győzelem, 6 döntetlen) számlál.

♦ A Kisvárda hatmeccses idegenbeli veretlenségi sorozatban van (4 győzelem, 2 döntetlen), augusztus 17. (Budafok–Kisvárda 2–1) óta nem veszített vendégként.

♦ A Fehérvár a legutóbbi 16 hazai bajnokija mindegyikén szerzett gólt, legutóbb – január 25-én – a Honvéd tudta „lenullázni” (0–0).

♦ A Ferencváros mellett már csak a Vidi veretlen hazai pályán ebben a bajnokságban, mérlege 5 győzelem, 3 döntetlen. A Fehérvár 20 gólt ért el 8 hazai mérkőzésén, a legtöbbet a mezőnyben. A Kisvárda öttel több pontot szerzett idegenben, mint otthon, a vendégcsapatok közül csak a Ferencvárosnak van jobb mérlege! Supka Attila csapata 4–2–1-es idegenbeli mutatóval áll.

MTK BUDAPEST–PAKSI FC

♦ Eddig 26 NB I-es mérkőzést játszott egymással a két csapat, a mérleg az MTK javára billen (10–7–9).

♦ A Paks az utóbbi években az MTK mumusa lett, legutóbbi négy találkozóját megnyerte a fővárosi kék-fehérek ellen (3–0, 2–1, 1–0, 4–0), a legutóbbi hét meccsen veretlen (5 győzelem, 2 döntetlen). Az MTK 2016. április 12. óta nem tudta felülmúlni a tolnaiakat a bajnokságban.

♦ Az MTK mérlege pályaválasztóként 3 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség, a Paks idegenbeli mutatója 2–2–3. A paksiaknak az idegenbeli védekezésen van mit javítaniuk: 7 találkozón 17 gólt kaptak, holtversenyben az Újpesttel és a DVTK-val a legtöbbet az élvonalban.

♦ Az MTK a legutóbbi két hazai mérkőzését megnyerte (3–1 a Fehérvár és 1–0 a DVTK ellen), a legutóbbi hármon veretlen.

♦ Amióta Bognár György a Paks edzője, potyognak a gólok együttese fellépésein: 12 találkozón 42 gól született. A Paks gólerősségére nem lehet panasz, a tolnaiak az előző 22 NB I-es meccsükből csak kétszer maradtak gólképtelenek. Az más kérdés, hogy a védelmük is „gólképes”, a legutóbbi két összecsapásán hét gólt kapott a csapat.

DVTK–ZTE FC

♦ Majdnem kiegyenlített az örökmérleg, eddig 48 élvonalbeli bajnokin 17 diósgyőri és 15 zalaegerszegi siker, no meg 16 döntetlen született.

♦ A ZTE 24-szer látogatott bajnokin a Diósgyőrhöz, de csak háromszor tudott nyerni: 1981-ben 1–0-ra, 1984-ben 2–1-re, 2006-ban 4–1-re. A legutóbbi vendégsiker óta a DVTK hatmérkőzéses veretlenségi sorozatot épített.

♦ A Diósgyőr az NB I legrosszabb formában levő gárdája, a legutóbbi öt bajnokiját kivétel nélkül elvesztette, ráadásul gólkülönbsége ezeken 3–14. A legutóbbi hét találkozón 3 pontot szerzett a DVTK, azt is a zöld asztal mellett, hiszen 3–0-val megkapta az Újpest elleni meccset. A pályát legutóbb október 25-én hagyták el győztesen a miskolciak, ekkor 3–0-ra múlták felül a Puskás Akadémiát.

♦ A DVTK mind a 10 pontját pályaválasztóként szerezte, mérlege 3–1–3. A ZTE idegenbeli mérlege 2–1–3, ennél csak a Mezőkövesd és a Diósgyőr idegenbeli mutatója rosszabb.

♦ A ZTE szerzett gól nélkül elveszítette az utóbbi két idegenbeli bajnokiját, igaz, a Fehérvár és a Ferencváros volt a vendéglátója.

FERENCVÁROS–BUDAFOKI MTE

♦ Ez a harmadik FTC–Budafok mérkőzés a magyar élvonal történetében, az első kettő még az 1945–1946-os bajnokságra datálódik, a Fradi 5:2-re és 6:2-re nyert.

♦ A Ferencváros hazai bajnoki veretlenségi sorozata már 60 mérkőzést számlál (49 győzelem, 11 döntetlen), a klubrekordot jelentő széria 2017 tavaszán indult. A Fradi legutóbb 2017. április 15-én kapott ki NB I-es meccsen a Groupama Arénában, a Vasastól (1–2).

♦ A Ferencváros megnyerte az utóbbi 14 hazai bajnokiját, a legutóbbi négyen gólt sem kapott. A címvédő február 5. óta nem vesztett pontokat pályaválasztóként, akkor a Honvéd harcolt ki 0–0-s döntetlent.

♦ Az egyetlen veretlen csapat a mezőnyben a Ferencváros, s veretlenségi sorozata az előző idény legvégére is átnyúlik, immár 14 mérkőzést számlál. A Fradi legutóbb június 23-án, Székesfehérváron veszített bajnoki találkozót (Fehérvár–FTC 1–0).

♦ A Ferencváros még százszázalékos hazai pályán, mérlege 6 győzelem, gólkülönbsége 16–1 – ebben a bajnokságban Joao Nunes (Puskás Akadémia) volt az egyetlen vendégjátékos, aki beköszönt a Groupama Arénában. A Budafok idegenbeli mutatója 2 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség.

♦ Az újonc Budafok hatmérkőzéses bajnoki nyeretlenségi sorozatban van (2 döntetlen, 4 vereség), október 25. óta nem szerzett három pontot. Idegenben hárommeccses a budafokiak nyeretlenségi szériája.

♦ A csapatkapitány Kovács Dávid szerezte a Budafok góljainak harmadát (5/15) ebben a bajnokságban; ezzel holtversenyben Simon Krisztiánnal (Újpest) vezeti is a vonatkozó rangsort az NB I-ben, azaz kettejük együttese van legjobban rászorulva a házi gólkirály találataira.

MEZŐKÖVESD–PUSKÁS AKADÉMIA FC

♦ Eddig 12 élvonalbeli mérkőzést játszott egymással a két csapat, a mérleg 4 mezőkövesdi siker, 3 döntetlen, 5 felcsúti győzelem.

♦ Nem egy gólgazdag párharc ez, az eddigi tizenkét találkozóból kilenc – és a legutóbbi hét – kettő vagy kevesebb találatot hozott.

♦ A Puskás Akadémia még nem tudott győzni a Mezőkövesd vendégeként, sőt, csak 2013-ban tudott gólt elérni (akkor 3–1-re kikapott). Azóta 0–0, 2–0, 1–0, 0–0 hazai szemszögből az eredménysor.

♦ A Mezőkövesd megnyerte a legutóbbi két hazai mérkőzését, javítva ezzel a mérlegét: most 3 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség a mutatója. A Puskás Akadémia idegenbeli egyenlege 3–1–4, elsősorban a kapott gólok száma (16) aggaszthatja a szakmai stábot.

♦ A Puskás Akadémia veretlen az előző öt bajnokiján (3 győzelem, 2 döntetlen), legutóbb november 7-én, Pakson kapott ki (6–2-re).

♦ A Mezőkövesd csupán hat bajnokit nyert meg, amióta márciusban ideiglenesen fel kellett függeszteni a bajnokságot, ebből hármat az előző négy fordulóban.

ÚJPEST FC–BP. HONVÉD

♦ Úgy is ez a forduló presztízsmérkőzése, hogy leginkább kiesési helyosztónak lehetne minősíteni: az Újpest és a Honvéd is pocsékul szerepel, a 11., illetve a 10. helyről várta a fordulót. A két csapat eddig 210 élvonalbeli meccset vívott egymással (ha nem számítjuk bele a félbeszakadt idények találkozóit), az örökmérleg 103 újpesti győzelem, 52 döntetlen, 55 kispesti siker.

♦ A Honvéd a két csapat legutóbbi kilenc bajnokijából csak egyet tudott megnyerni. Idén júniusban (1–0) és szeptemberben (2–1) is a lilák győztek.

♦ Az Újpest a legrosszabb mérlegű gárda pályaválasztóként ebben a bajnokságban: 1 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség. A IV. kerületiek csak 6 gólt értek el otthon, ennél csupán a Kisvárda eredményessége (5 gól hazai pályán) rosszabb. A Honvéd a 14 pontjából nyolcat idegenben szerzett, mérlege 2–2–2.

♦ Az Újpesté a mezőny leghosszabb aktív nyeretlenségi sorozata, Predrag Rogan együttese a legutóbbi hét találkozóján nem tudott nyerni (3 döntetlen, 4 vereség). A lila-fehérek október 17. (Újpest–Mezőkövesd 1–0) óta várnak az újabb győzelemre.

♦ Az Újpest ebben a bajnokságban még csak egy mérkőzést zárt kapott gól nélkül. A forduló előtt a lilák kapták a legtöbb gólt az NB I-ben, 14 erőpróbán 29-et (igaz, ebből egy 0–3 nem a pályán alakult ki, mindenesetre a mérlegbe bekerült).

♦ A Honvéd az előző fordulóban 5–1-re lemosta a Diósgyőrt, ezen a meccsen több gólt szerzett, mint az azt megelőző hét bajnokin együttvéve.

♦ A Honvéd nyeretlen a legutóbbi három idegenbeli mérkőzésén és gólt sem szerzett ezeken.

NB I, 2020–2021, 16. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
DECEMBER 18., PÉNTEK
20.00: Mol Fehérvár FC–Kisvárda (Tv: M4 Sport)Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóKáprály Mihály
DECEMBER 19., SZOMBAT
14.45: MTK Budapest–Paksi FC (Tv: M4 Sport+)Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
17.00: Diósgyőri VTK–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport)Miskolc, DVTK Stadion
19.30: Ferencváros–Budafoki MTE (Tv: M4 Sport)Budapest, Groupama Aréna
DECEMBER 20., VASÁRNAP
14.30: Mezőkövesd–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)Mezőkövesd, Városi Stadion
17.00: Újpest FC–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)Budapest,Szusza Ferenc Stadion
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC1311229– 6+2335
2. Mol Fehérvár1475232–17+1526
3. Puskás Akadémia1572620–23 –323
4. Kisvárda1465317–15 +223
5. MTK Budapest1564521–20 +122
6. Paksi FC1563628–27 +121
7. Zalaegerszegi TE1452723–24 –117
8. Mezőkövesd1552815–22 –717
9. Budafoki MTE1343615–22 –715
10. Budapest Honvéd1435621–20 +114
11. Újpest FC1434715–29–1413
12. Diósgyőri VTK14311017–28–1110

Az 5. fordulóból – a Fehérvár és az FTC nemzetközi kupakötelezettsége miatt – elhalasztottKisvárda–Mol FehérvárésBudafoki MTE–Ferencvárosmeccset 2021. január 27-én játsszák le.

A koronavírusos megbetegedések miatt a 10. fordulóból elhalasztottBudafoki MTE–Bp. Honvédés a 11. fordulóból elhalasztottÚjpest FC–Zalaegerszegi TE FCtalálkozót december 23-án rendezik.

A 2. fordulóból – az FTC nemzetközi kupakötelezettsége miatt – elhalasztottFerencváros–Diósgyőri VTKmérkőzés új időpontja még nem ismert.

Négy olyan csapat van(Puskás Akadémia, MTK, Paks, Mezőkövesd),amelynek nincs elhalasztott mérkőzése.

ADiósgyőr–Újpest(10. forduló) mérkőzés három pontját játék nélkül, 3–0-s gólkülönbséggel a DVTK kapta meg, mert az Újpest a koronavírus-fertőzések miatt nem tudott kiállni a meccsre (a diósgyőriek nem mentek bele a halasztásba).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik