Botrány
Szájer József meleg-ikon lett Olaszországban - képek
Sok kommentelő szerint azonban nem érdemli meg, hogy ikonná emeljék, egyrészt a magyar alkotmánymódosítás miatt, másrészt azért, mert megpróbált elmenekülni a brüsszeli szexpartiról.
2020.12.06 05:30ma.huJózsef Szájer az LMBT világ jogaiért folytatott küzdelem fontos szimbólumává vált Olaszországban. "Egy homoszexuális, akinek annyira szüksége van a szeretetre és a fizikai kontaktusra, hogy megszegte a járvány alatt hatályos egészségügyi korlátozások szabályait, csak azért, hogy húsz másik férfival vehessen részt egy homoszexuális orgián. Egy férfi, aki évekig élt egy olyan közösségben, ahol homofób gondolatsorokat kényszerítettek rá, miközben valójában rózsaszínbe öltözve akart sétálni, és férfiakkal csókolózni a városban" - terjed a híre Szájer Józsefnek a brüsszeli botrány után. Ám vannak, akik nem értenek egyet ezzel.
Az olasz wikipedia konkrétan ír arról, hogy "2010-ben meghatározó szerepet játszott a magyar alkotmány átírásában, amely alkotmányos tiltást vezetett be az azonos neműek házasságára". Ráadásul a brüsszeli szexpartin sem vállalta fel beállítottságát, hanem inkább megpróbált elmenekülni, hogy ne derüljön fény a másságára, így sokak szerint nem érdemli meg, hogy ikonként kezeljék.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06