Új kiegészítést kapott a gyermekvédelmi törvény

2024.05.07. 10:08
A gyermekvédelmi törvény szigorításával akár két év börtönbüntetést is kaphat az, aki elhallgat bármilyen információt, ami a gyermekeket veszélyeztető körülményre utalhat. A törvényhez most befutott egy újabb módosítás, amely egységesíteni hivatott a felelősségre vonható hivatalos személyek listáját. Az egyházi személyek kivételt fognak képezni a büntethetőség alól a gyónásokra vonatkozó titoktartási kötelezettség miatt.

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi törvény új, múlt pénteken benyújtott kiegészítése szerint az egyházi személyek a titoktartási kötelezettségük miatt nem kötelesek feljelentést tenni a gyermekek ellen irányuló bűncselekmények miatt. Emellett kihallgatni sem lehet majd őket ezekkel a titkokkal kapcsolatban.

Az indoklás szerint a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése és megszüntetése érdekében a bűncselekmények jelzésére vonatkozó kötelezettség elmulasztásának következményét akarják egységesíteni azáltal, hogy a gyónási titokként megtudott információk kivételt képeznek majd.

Ezen vallási tevékenység kívül esik a közfeladatok körén, és nem hozható velük összefüggésbe, szemben más hivatásokhoz fűződő titoktartási kötelezettséggel.

A szóban forgó veszélyeztető okokra utaló körülmények szexuális, fizikai bántalmazásra és az elhanyagolásra is vonatkoznak. Ezeket minden esetben legkésőbb három munkanapon belül jelezni kell az eljáró hatóságnak, máskülönben a körülményről tudomást szerző személy büntethetővé válik.

Sorban jönnek a módosítások

A Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté április végén közölte, hogy az újabb gyermekvédelmi törvénycsomag értelmében ezentúl nem évülnek el a pedofil jellegű szexuális bűncselekmények, nincs feltételes szabadlábra helyezés, nincs reintegrációs őrizet, és az elkövetők soha nem kaphatnak erkölcsi bizonyítványt.

Továbbá bekerülnek a nyilvános pedofil-adatbázisba azok a magyarok is, akik külföldön követnek el ilyen bűncselekményt.

Akár 2 év börtönt is kaphatnak azok a gyermekekkel foglalkozó szakemberek, akik elmulasztják jelezni, ha a gyermek veszélyeztetett helyzetben van

– ismertette Kocsis Máté.

Hozzátette, hogy szigorú alkalmassági vizsgálatoknak vetik alá a gyermekvédelmi intézményekben dolgozókat annak érdekében, hogy a rájuk bízott gyermekek biztonságban nevelkedjenek.